Nagyon tetszett, hogy a szerző tömören, sűrítve közli a legfontosabb információkat. A magyarországi helyzetképről és az országon kívüli kitekintésben szereplő adatok, számok igen elgondolkodtatóak. A téma érint, mint mindenkit, aki valaha is regisztrált a facebookra. El kell mondanom magamról, hogy introvertált személyiség lévén csak a pressziónak engedve jelentkeztem be az oldalra, amikor is az egyetemi első kurzus után a csoportunk úgy döntött, kell egy felület, ahol megosztjuk egymással az információkat, értesítjük és segítjük egymást a képzés alatt. Bármennyire is nem akartam, meg kellet lépnem a bejelentkezést (igaz, a születési dátumon kívül semmilyen személyes adatot nem adtam meg azóta sem magamról). Másfél éve használom ezt a felületet és el kell, hogy mondjam, lassan megszeretem. Bár még mindig nem töltök fel családi képeket és nem osztok meg személyes információkat a közösséggel, mégis kezdem megkedvelni, mert sok segítséget adunk egymásnak általa. Sokat gondolkodtam, hogy mi zavart eddig és most is a facebookban. Igazából a túlzott énmegjelenítés, az oversharing a probléma a számomra. Jellemzően minden közösségi portálon megfigyelhető ez a jelenség, amikor az egyes felhasználók túl gyakran, vagy túl mély információkat osztanak meg magukról. Ennek megjelenítése (túl mély vagy túl gyakori) gyakran szubjektív, ám abban megegyeznek a téma kutatói, hogy akkor beszélünk erről a jelenségről, ha a megosztott információt olyanok is látják, akik nem érintettek, akikre ez nem vonatkozik. Egyes esetekben a túlzott énfeltárás veszélyforrássá válhat (például visszaélést tesz lehetővé az információ birtokosainak részéről), ám ugyanakkor mégsem írható teljes mértékben az adatvédelmi beállításokban való járatlanságnak. A jelenség hátterében gyakran érzelmi labilitás, életvezetési problémák pszichés zavarok állnak. És itt jön be a függőség is, az internetfüggőség. Egy olyan családban, ahol nagyon lazák a határok, ahol senki nem figyel a másikra, sokkal lassabban tűnik fel, hogy valaki nagyon sokat ül a számítógép előtt, hiszen ami figyelmet nem kap meg az egyén az otthonában, azt a közösségi portálon a folyamatos visszacsatolás révén eléri. Akkor válik károssá az internetfüggőség, amikor valaminek az elkerülését szolgálja, amikor az egyén ezáltal kivonja magát a családból. Számtalan olyan család létezik, ahol a gyerekek arra használják a számítógépet, hogy ne kelljen szembesülniük a családi problémákkal. Ha nem akarják hallani a szülők veszekedését, elmennek gépezni. De előfordulhat az is, hogy miután a gyerekek lefeküdtek, a szülők ülnek le külön-külön a számítógép elé, ami a házastársi kapcsolatot rombolja. Addig, míg az internetes közösségi oldalak látogatása mellett megvan a személyes kapcsolati rendszer, addig csak a gép előtt eltöltött időre kell figyelnünk. Az volna szerencsés, ha meg tudná mindenki tartani a természetes egyensúlyt. Ugyanakkor az internetes kommunikáció ösztönözné a felhasználót a személyes kapcsolatteremtésre és interaktivitásra is. A virtuális univerzum mellett elengedhetetlen a valódi életbeli kapcsolatteremtés. Az oversharing azonosítása nem minden esetben egyértelmű, a közösségi oldalak megjelenése, a magánélet védelmével és az intimitással kapcsolatos felfogás, a normák átértékelődése bizonytalanságot eredményez ezen a területen. Más megközelítésben mindig voltak olyan emberek, akik szívesebben osztottak meg magukról többet, az internet és a közösségi portálok csak új terepet jelentenek ezeknek a személyeknek. Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy a közösségi oldalakon szokásos tevékenységek formálják a közvéleményt, a normákat, a megszokott viselkedésről alkotott képet, különösen, ha ezek megerősítésre lelnek más felhasználók által.
PPT Prezentáció a közösségi oldalakról tömören. Fókuszpontban a Facebook áll a kurzusnak megfelelő támpontokkal.
VálaszTörlésNagyon tetszett, hogy a szerző tömören, sűrítve közli a legfontosabb információkat. A magyarországi helyzetképről és az országon kívüli kitekintésben szereplő adatok, számok igen elgondolkodtatóak. A téma érint, mint mindenkit, aki valaha is regisztrált a facebookra. El kell mondanom magamról, hogy introvertált személyiség lévén csak a pressziónak engedve jelentkeztem be az oldalra, amikor is az egyetemi első kurzus után a csoportunk úgy döntött, kell egy felület, ahol megosztjuk egymással az információkat, értesítjük és segítjük egymást a képzés alatt. Bármennyire is nem akartam, meg kellet lépnem a bejelentkezést (igaz, a születési dátumon kívül semmilyen személyes adatot nem adtam meg azóta sem magamról). Másfél éve használom ezt a felületet és el kell, hogy mondjam, lassan megszeretem. Bár még mindig nem töltök fel családi képeket és nem osztok meg személyes információkat a közösséggel, mégis kezdem megkedvelni, mert sok segítséget adunk egymásnak általa. Sokat gondolkodtam, hogy mi zavart eddig és most is a facebookban. Igazából a túlzott énmegjelenítés, az oversharing a probléma a számomra. Jellemzően minden közösségi portálon megfigyelhető ez a jelenség, amikor az egyes felhasználók túl gyakran, vagy túl mély információkat osztanak meg magukról. Ennek megjelenítése (túl mély vagy túl gyakori) gyakran szubjektív, ám abban megegyeznek a téma kutatói, hogy akkor beszélünk erről a jelenségről, ha a megosztott információt olyanok is látják, akik nem érintettek, akikre ez nem vonatkozik. Egyes esetekben a túlzott énfeltárás veszélyforrássá válhat (például visszaélést tesz lehetővé az információ birtokosainak részéről), ám ugyanakkor mégsem írható teljes mértékben az adatvédelmi beállításokban való járatlanságnak. A jelenség hátterében gyakran érzelmi labilitás, életvezetési problémák pszichés zavarok állnak. És itt jön be a függőség is, az internetfüggőség. Egy olyan családban, ahol nagyon lazák a határok, ahol senki nem figyel a másikra, sokkal lassabban tűnik fel, hogy valaki nagyon sokat ül a számítógép előtt, hiszen ami figyelmet nem kap meg az egyén az otthonában, azt a közösségi portálon a folyamatos visszacsatolás révén eléri. Akkor válik károssá az internetfüggőség, amikor valaminek az elkerülését szolgálja, amikor az egyén ezáltal kivonja magát a családból. Számtalan olyan család létezik, ahol a gyerekek arra használják a számítógépet, hogy ne kelljen szembesülniük a családi problémákkal. Ha nem akarják hallani a szülők veszekedését, elmennek gépezni. De előfordulhat az is, hogy miután a gyerekek lefeküdtek, a szülők ülnek le külön-külön a számítógép elé, ami a házastársi kapcsolatot rombolja. Addig, míg az internetes közösségi oldalak látogatása mellett megvan a személyes kapcsolati rendszer, addig csak a gép előtt eltöltött időre kell figyelnünk. Az volna szerencsés, ha meg tudná mindenki tartani a természetes egyensúlyt. Ugyanakkor az internetes kommunikáció ösztönözné a felhasználót a személyes kapcsolatteremtésre és interaktivitásra is. A virtuális univerzum mellett elengedhetetlen a valódi életbeli kapcsolatteremtés.
VálaszTörlésAz oversharing azonosítása nem minden esetben egyértelmű, a közösségi oldalak megjelenése, a magánélet védelmével és az intimitással kapcsolatos felfogás, a normák átértékelődése bizonytalanságot eredményez ezen a területen. Más megközelítésben mindig voltak olyan emberek, akik szívesebben osztottak meg magukról többet, az internet és a közösségi portálok csak új terepet jelentenek ezeknek a személyeknek. Azt azonban szem előtt kell tartani, hogy a közösségi oldalakon szokásos tevékenységek formálják a közvéleményt, a normákat, a megszokott viselkedésről alkotott képet, különösen, ha ezek megerősítésre lelnek más felhasználók által.