Blog komment:
Kedves Melinda!
Az esszéd
megpróbálja körüljárni a hálózatalapú tanulás témakörét. Látható a
felkészültséged, egyszerre próbálsz az elméleti, a gyakorlati válaszok mellett
a személyes, nőies identitásod mentén is kiteljesedő lenni.
A pedagógiai
diszciplináris strukturálásod mentén megpróbálom a saját szakmai, pedagógia
professziós ismereteimmel kiegészíteni. Azért, hogy a tudásod, mely a témában
elmélyült, jobban, konzisztensebben a felszínen kibontakoztasd. Elvégre a
konnektivizmus a sok pedagógiai módszer alkalmazásával arra is adekvát választ
próbál adni, hogyan tud az ember csoportban dolgozva, jelen esetben a páros
munka révén többet kihozni az egyéni teljesítménynél.
A konnektivizmus a
kapcsolatteremtés művészete. Kapcsolatot próbál teremteni a tanulás, az
informatika és hálózatok működése között, az IKT világának az összekapcsolása segítségével.
A tanulóközpontú pedagógia megteremtésével kibontakoztatható az egyén szuverén,
autonóm személyisége és saját maga vezérelheti a feladatok, a kompetenciák
megszerzésének a sorrendi mellett, a többcsatornás elvégzését.
A hálózat alapú
tanulás a vizualitásban megjelenő pluralista módszerekre építő pedagógia. Tény,
hogy abban az értelemben, mint Comenius a „szemléltetés pedagógiának” a bevezetésével,
vagy mint Dewey a „projekt módszer” pedagógia-gyakorlati alkalmazásával, forradalmian
új megközelítést hozott. Ezzel szemben a konnektivizmus a tanuláselmélet
kontextusában, csak kiszolgálja a jelenkor gyermekeinek az aszimmetrikus tudás
megszerzési kereteit.
A társadalomban
végbemenő, folyamatos fejlődés mentén determinált, gazdasági-technikai változások
és az urbanizáció megteremtették a globalizálódó világ hálózatát, ahol a tudásalapú
gazdaságok küzdenek azért, hogy a nemzetállamuk versenyképességét a föderációs
kényszerpályán megőrizzék.
A konnektivizmus
interdiszciplináris jellege alátámasztható, hiszen minden gyermek egy külön entitás.
A gyermekben működő játékszeretet, a hajtóerők, drive-ok szükségszerűen
determinálják azt a föderációs kényszerpályán lévő fejlődési utat, ami
elősegíti a gyermek felnőtté válását és individuális kibontakozását. A gyermekben
működő felnőtté válási kényszerben a tudás megszerzésében szerepe van az aszimmetrikus
keretrendszerben működő konnektivizmusnak, ami elősegíti a tanuláselmélet alkalmazott,
gyakorlati pedagógiává alakulását.
A kevesebb
tartalomszabályozási szándékkal nagyobb teret tudunk biztosítani gyermekeink
számára a konnektivizmus által biztosított mozgástér érvényesülésének. A világ
megismerése a gyermekek számára a saját igényeik mentén adekvátabb tud lenni és
a cselekvés pedagógiáján keresztül nem csak készség és képesség szinteken
tudják gyakorolni a tudás elsajátítását, hanem a belső attitűd részévé is tud
válni.
A korszerű,
motiváció alapú és célirányos konnektivizmus, a tartalomközpontú pedagógia
mellett elősegíti a közösségi, szociális kompetenciák megerősítését, a
folyamatos változáshoz való adaptivitás megjelenését és szükségszerűségét.
A „summa cum laude”
minősítéssel együtt, összefoglalásul elmondható, hogy blog műfajban kipróbált esszéd
messzemenően részletesen foglalkozik a konnektivizmus világával és próbál a
dilemmákra is rámutatni. Nagyon szép munka! Így tovább!
Szívélyes üdvözlettel:
Farkas Norbi
Melinda Bőke:
Konnektivizmus
A konnektivizmus
I. a. A konnektivizmus fogalma, definíciói
A konnektivizmus
szó a latin eredetű connecto (connectere, connexi, connexus) igéből származó
főnév, az ige eredeti jelentése: csatol, egyesít, egybefoglal. Az angol
’connect’ szó (jelentése: kapcsol, összekapcsol) is e latin kifejezésből
eredeztethető. A fogalom eredete George Siemenstől és Stephen Downes-től
eredeztetheztő. Az összekapcsolni igéből kiindulva eljuthatunk a háló
fogalmáig, amely fogalomba ma már beletartozik az információs technológia
világhálója is. A konnektivizmus nem más, mint egy tanuláselmélet. Alapját
nevéből kiindulva találjuk meg: a konnektivizmus egy HÁLÓZATALAPÚ
tanuláselmélet. A társadalom egy csoportja megkérdőjelezi a hálózatalapúságot,
s azt a tényt, miszerint valóban tanuláselméletről beszélhetünk konnektivizmus
alatt.
Kulcsár Zsolt egy
kerekasztal-beszélgetés során a következő definíciót alkalmazta a
konnektivizmusra: „a hálózatelméletek pedagógiában való alkalmazása”.
Forgó Sándor így beszél az e-Learningről, ami magyarul hálózatalapú tanulás: „
Tanulóközpontú, irregulárisan szerveződő tanulási forma, mely a tanuló
autonómiáján és spontán tudáscserén alapulva már nem hierarchikus, hanem
sokirányú, decentralizált és sokcsatornás; a kollaboratív tanulásra ösztönözve
kibontakoztatja a tanulói kreativitást.” (Forgó, 2005)
Azért, hogy teljes valójában megértsük a konnektivizmus lényegét, a
legalacsonyabb szintű fogalmakig kell lebontanunk azt. Végül fontos, hogy
kitérjünk arra is, valóban tanuláselméletről beszélhetünk-e, melyek a mellette
(„pro”) és ellene („contra”) szóló érvek. A továbbiakban eszerint vizsgálódom.
I. b. A konnektivizmus kialakulását
elősegítő mechanizmusok
A konnektivizmus,
amint már említettem, nagyvonalakban egy hálózatalapú tanuláselmélet. A
„hálózatalapú” szót szükségesnek tartom megmagyarázni, hogy megértsük, hogyan
jutott el az oktatás addig a pontig, hogy mára nagyon lényegessé vált a
hálózatok rendszere.
1957 nem csak a
forradalmak miatt fontos, amikor a társadalmak újraszervezték önmagukat a két
világháború borzalmai után, hanem azért is, mert ekkorra tesszük annak
időpontját, amikor az újkori globalizálódás elkezdődött. Ebben az évben lőtte
fel Oroszország az űrbe az első Szputnyikot, ami a világra, főként a
technológia világára nagyon markáns hatással volt. Fellendült a közlekedés-, és
repüléstechnika, a fejlett információs - és kommunikációs technológia, a
műholdas adásvétel, robbanásszerűen indult meg a számítástechnikai fejlődés, s
ezen belül a hálózatok, az Internet alakítása. Ezek az információs technológiai
fejlődések természetesen erőteljesen érintették az oktatási szférát. Az
„információs társadalom”, mint új „egyed”, megszületett.
Az oktatási
hatásokat vizsgálva rátalálunk a digitális eszközök megjelenésére,
elterjedésére: az Internet adta lehetőségek megváltoztatták az
információszerzési stratégiákat. Lehetőségeket adtak új tanulási formák
kialakítására, alkalmazására: például a Computer Based Learning (CBL)
alkalmazására, ami gyűjtőfogalma minden számítógéppel támogatott oktatási,
képzési, tanulási formára (ezen belül jelen van a CAL /Computer Aided
Learning=számítógéppel segített oktatás/ és a CBL /Computer Based
Learning=számítógép általi ismeret elsajátítás, többoldalú megjelenítés/).
Lehetőség nyílt a Web Based Learning alkalmazására, ahol kilépünk a konkrét
lokális környezetből az internet által, illetve az e-learning használatára,
amely „… Olyan számítógépes hálózaton elérhető nyitott – tér- és időkorlátoktól
független – képzési forma, amely a tanítási-tanulási folyamatot megszervezve
hatékony, optimális ismeretátadási, tanulási módszerek birtokában a tananyagot
és a tanulói forrásokat, a tutor-tanító kommunikációt, valamint a számítógépes
interaktív oktatószoftver egységes keretrendszerbe foglalva a tanuló számára
elérhetővé teszi.” (Forgó, 2005)
Így született meg,
ezen információs technológiai haladások mentén a hálózat alapú tanulás
elmélete, a konnektivizmus.
I. c. A konnektivizmus tárgya, elemei
A felgyorsult világ,
az információs technika vívmányainak újdonságainak megjelenése új tempót diktál
az oktatásban is. Ez a tempó új tanulási szemlélet megjelenésével jár együtt. A
konnektivizmus a felgyorsult információs világ szemlélete. Segíti megszűrni,
szelektálni az információkat, így biztosítja a fontos információkat a tanuló
számára, s a felesleges tartalmakat negligálja.
A konnektivizmus
hálózati mintázatokat ismer fel és elemzi, értelmezi őket. Nem csak személyek
között képez értelmezést, de személyen belül, az agyi struktúrákban is
tudáshálót alkot: a tudáshálók csomópontjai valamilyen szemantikai[1]
egységek, s azok között asszociatív kapcsolatok jönnek létre. Nem lineárisan
szerveződik. A tanulás ezen elmélet alapján inkább informális keretek között
valósul meg. Információszerzésre leginkább a felfedeztetéses módszert említi
jellemzőként az oktatás. Web2.0 típusú alkalmazások használatára épülnek a
konnektivizmus módszerei, amely alkalmazások a tanulás-tanítási folyamat során
a következő tevékenységek megvalósítását facilitálják: reflexió, közösségi
terek használata, közösségi tartalomfejlesztés, tartalomaggregálás[2],
inspiráció.
A konnektivizmust
nevezhetnénk interdiszciplináris tanuláselmletnek is, hiszen az azt létrehozó
diszciplínák az informatika, a hálózatelméletek, valamint a pedagógia, melyeket
korántsem mondhatunk nagyon közeli „rokonoknak” a tudományterületeken belül.
II. A konnektivizmus és a tanuláselméletek kapcsolata
II. a. A tanuláselméletek; a konnektivizmus helye a tanuláselméletekben
A tanulás szűkebb
értelemben ismeretszerzést, tágabb értelemben a környezeti hatások
következtében bekövetkező tartós és adaptív viselkedésváltozást jelenti. A
tanuláselméletek a tanulás lehetőségeit, a jellemző és szétválasztó elemekre
létrehozott elméleteket tartalmazzák.
A tanuláselméletek közül négyet
kívánok kiemelni, s néhány szempont alapján összehasonlítani.
A behaviorizmus
az ismeretátadásra fókuszál, melyben a tanuló jellemző tulajdonsága, feladata,
hogy megjegyzi az ismereteket, csak befogadóként van jelen. A tanulás
befolyásoló tényezői a jutalmazás és büntetés. Itt a memória csupán bevéséssel
tárolja az információkat, ami ismétlések által jön létre. Tipikus tanulási
helyzete a frontális oktatás, a feladatorientált tanulás. A kognitivizmus
a második tanuláselmélet, melyben a jellemző tanulási mód a problémafelvetés, s
ahol a tanuló feladata a strukturálás, modellezés. Befolyásoló tényezőként a
tanuló fejében meglévő sémák jelennek meg. A memória kódolja, tárolja, s
szükség esetén előhívja az információkat. Tipikus tanulási helyzete a kognitív
tanuláselméletnek az érvelés, valamint a problémamegoldás. A harmadik
tanuláselmélet a konstruktivizmus, melyben a tanulási mód alkotó,
mikrovilágot létrehozó cselekvés. A tanulót befolyásolja belső motivációjának
és elkötelezettségének állapota. Memóriája az előzetes tudást
rekontextualizálja[3].
A konstruktivista tanulás jellemző helyzetei a nyitott kimenetelű feladatok és
esszék. Negyedik tanulási elméletként – melyet munkámban később megkérdőjelezek
– a konnektivizmust említhetem. A konnektivista tanulási mód szemléletformáló
hatást fejt ki, ahol a tanuló kapcsolatokat épít, asszociál, szintetizál.
Befolyásolja a tanulást a kapcsolatok mélysége és erőssége. A memória adaptív
mitázatokat hív elő és kreál. Jellemző tanulási helyzet a fogalomtérkép és
összegző tanulmányok létrehozása.
II. b „… Lehet, hogy nem is tanuláselmélet?” Érvek és ellenérvek
A XXI. századra
megváltoztak a tanítási-tanulási folyamatok. Mára a képességek, kompetenciák
fejlesztését tűzte ki célul az oktatás, hasznos, alkalmazható, szituatív tudást
kíván közvetíteni. A hálózatok adta lehetőségek biztosítják ehhez a nyílt
teret, a korlátlan információ-hozzáférést. Jellemzővé vált a „life-long
learning”, azaz az élethosszig tartó tanulás, az egyéni tanulási stratégiák, s
megváltoztak a tanuló, és tanár szerepek is. A legerősebben érzékelhető ez a
változás a konnektivizmusban, mint tanuláselméletben (vagy tanulási
jellemzőben), ahol a tanár, a pedagógus inkább szemléletet formál,
segítőként, s nem mint szervező vesz részt az oktatásban. Szintetizálni tanítja
a tanulókat, hogy azok saját maguk által szervezett tanulási tempóban sajátíthassák
el a tudásanyagot. Ezt a jellemzőt egy nagyon fontos „pro” érvnek gondolom,
hiszen tovább megy, mint maga a konstruktivista látásmód, ámbár arra épül.
Mégis a konnektivizmus szintetizálni tanítja a tanulót, ami a hasznos pedagógia
vagy tanulás lényeges eleme.
Minden pozitív
jellemzője ellenére azonban konnektivizmust olyan jelzőkkel is illetik, mint „a
szociális konstruktivizmus újragondolása”. Miért? A kostruktivizmus talán az
egyik legelterjedtebb tanuláselmélet a XXI. században. A konstruktivizmus
szociális konstrukcióját Vigotszkij hozta létre. Vigotszkij
szerint a gyermek iskolai oktatásának szempontjából lényeges a szociális
interakcióinak szerepéről az egyén kognitív konstrukciójára vonatkozóan
beszélni. A tanár lényeges közege a fejlődésnek, de nem avatkozhat be
közvetlenül a fejlődésbe.
Kritikaként Pløn Verhagen így
fogalmazott: „Nem tanuláselmélet, csupán pedagógiai nézőpont a képzésre.”
Véleménye szerint a tanuláselméletek feladata az instruktív[4]
szinttel való foglalkozás. A tanulás módja ellentétes az elméletekkel, mert a
leírással szemben a tanulás „Mit?” és „Miért?” kérdéseivel foglalkozik.
Bill Kerr így fogalmazta meg
kritikáját a konnektivizmus „tanuláselméleti jellegével” szemben: „Bár a
technikának hatása van a tanulás körülményeire, de ami a tanuláselméletet
illeti, nem hozott létre újat a már meglévő elméletekhez képest.” (Kerr, 2007)
III. A konnektivizmus – sokadik
olvasatra
Személyes véleményem a
konnektivizmusról
Véleményem szerint a tanuláselméletekben nem egyszerű állást foglalni. Minél
több véleményt, leírást, táblázatot olvasunk, annál több összefüggést és egyéni
sajátosságot fedezünk fel. Az oktatásra folyamatos hatást gyakorol a világ, az
információk áramlásának felgyorsulása. Ezzel nem könnyű felvenni a haladási
tempót, de az oktatásnak is kötelessége, hogy a változásokkal lépést tartson.
A konnektivizmus – több diasort, elmélkedéseket, véleményeket elolvasva –
számomra egy szimpatikus nézőponttá vált. A szemléletformáló tanulási módot
nagyon fontosnak tartom a tanítás-tanulás folyamatában. Úgy gondolom, a tanulók
– legyen szó kisgyermekekről vagy felnőttként az oktatás világába visszatérő
egyénekről – mindig, minden esetben önálló szubjektumok, saját gondolatokkal és
érvekkel, de mindannyiuknak szüksége van a támogató, formáló magatartásokra. A
konnektivista szemlélet nem kíván erőltetni semmilyen tudást, azonban formálja
az elmében létrejövő kontextusokat, ezáltal létrejön egy többes nézőpont, ami
alapján az egyén kreatívabb ítéletet, döntést képes meghozni. Nagyon fontosnak
érzem azt a jellemzőt is, hogy megtanítja a tanulót szintetizálni. Úgy
gondolom, az információáramlatok során nagyon nehéz kiszűrnünk azon
információkat, amik valóban értékesek, és csak hosszú időbe telve tudjuk
megállapítani, melyek azok a bázisok, amelyekre nincs szükségünk, s azoktól el
kell tekintenünk.
Azonban erős érveknek gondolom a kritikusok (Pløn Verhagen és Bill Kerr,
valamint követőik) által megfogalmazott kritikákat is. Bizonyosan még nem elég
kiforrott, erős a konnektivizmus „tanuláselmélet” jellege, s bizonyosan új
elemet nem hozott az elméletek közé. A szemlélete viszont szerintem fontos, és
lényeges, több annál, amit a konstruktivizmus leír, szemléletbeli különbség
érzékelhető benne.
Véleményem szerint egyelőre nem ítélhető meg, vajon a konnektivizmus a
tanuláselméletek között helyet talál-e magának hosszú távon, vagy onnan
kikerülve egyszerű szemléletmódként marad fenn a tanítás-tanulás folyamatának
alakulásában. Támogatói köre minden bizonnyal sokat fog tenni azért, hogy a
konnektivizmus önálló elméletként fennmaradhasson, s a magam részéről én ebben
bízom.
Felhasznált irodalom:
Dr. Forgó Sándor: Az e-Learning
fogalma. In: Hutter Ottó-Magyar Gábor-Mlinarics József: E-LEARNING 2005,
Műszaki Könyvkiadó, 2005
Bill Kerr: Critique
of connectivism, 2007
[1] Szemantika: jelentéstan. Szemantikai kapcsolatok alatt a
nyelvi formák jelentéseinek kontextusát értjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése