„A tudásomat a barátaimban tárolom”
Tavaly szabadon választható tárgyként felvettem a Hálózatok világa c. kurzust, ami nagyon tetszett. A fogalomlistát végignézve meg is akadt a szemem a konnektivizmus szón, ami kicsit kakukktojásnak tűnt a sok angol kifejezés és rövidítés között. Vajon mi köze lehet a hálózatelmélethez?
A konnektivizmus, vagyis a hálózatalapú tanulás három forrása a wikipédia szerint az informatika, a pedagógia és a hálózatkutatás. A konnektivizmus mint tanuláselmélet George Siemens és Stephen Downes nevéhez fűződik.
(George Siemens publikált egy összegző cikket az Instructional Technology and Distance Learning 2005 januári számában "Konnektivizmus: egy tanuláselmélet a digitális korszak számára" címmel.)
(George Siemens publikált egy összegző cikket az Instructional Technology and Distance Learning 2005 januári számában "Konnektivizmus: egy tanuláselmélet a digitális korszak számára" címmel.)
Csak ismétlésképpen összefoglalom az eddigi tanuláselméleteket. Az első a behaviorista szemlélet, mely szerint a tanulás a megerősítésen alapszik, középpontjában a klasszikus és operáns kondicionálás áll, az inger-válasz reakciókörök ismétlődnek. Ezt követte a kognitív irányzat, melyben a tanuló a külvilágról gondolati modellt készít, a tanár feladata pedig az, hogy megfelelően szemléltesse a jelenségeket. A konstruktivizmus végül azt mondja, hogy a tanulás nem egy megszerezhető tudatállapot, hanem egy belső kreatív értelemteremtő folyamat, melynek során a tanár feladata a motiváló és gondolatgazdag légkör megteremtése és fenntartása. És ezek után jönne a konnektivista tanuláselmélet…
Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán a klasszikus értelemben vett tanuláselméletről van-e szó. A kritikusok szerint a konnektivizmus ugyanis nem tanuláselmélet, hanem csupán pedagógiai nézőpont a képzésre, egy tanulásszervezési forma, és az eddigi tanuláselméletekhez képest nem hoz újat. Bill Kerr kritikájára Stephen Downes válaszolt a blogján: http://halfanhour.blogspot.hu/2007/02/what-connectivism-is.html
Forgó Sándor definíciója szerint a konnektivizmus „tanulóközpontú, irregulárisan szerveződő tanulási forma, mely a tanuló autonómiáján és spontán tudáscserén alapulva már nem hierarchikus, hanem sokirányú, decentralizált és sokcsatornás; a kollaboratív tanulásra ösztönözve kibontakoztatja a tanulói kreativitást.” Ez egy felsorolásszerű megfogalmazás, amit lehetne szűkíteni és bővíteni is attól függően, hogy mondjuk egy adott esetben mit tartunk fontosnak az elemek közül.
Nekem a legjobban Kulcsár Zsolt meghatározása tetszik:
„A konnektivizmus a tudásszervezés új paradigmája, mely alapján kompetenciáinkat a kapcsolatok felépítésével szerezzük.” (http://www.crescendo.hu/2008/9/8/1-mi-konnektivizmus) A paradigma, a kompetencia és a kapcsolat szavak kifejezik számomra, hogy ez a jövő. Ezt a crescendo.hu-n találtam, ahol Kulcsi külön online-kurzust indított a konnektivizmus témakörében.
A kurzus „bemeneti követelményeként” két könyvet ajánl: Barabási Albert-László és Csermely Péter munkáit a hálózatokról. Én mindkettőt olvastam és ajánlom mindenkinek. Itt egy írás az Informatika- és Médiatörténeti Klub hírei közül, ami sok idézettel összefoglalja a Behálózva c. könyv tartalmát: http://bit.ly/1gBTa9s Habár tudós professzor írta, mégis egy olvasmányos ismeretterjesztő könyvről beszélünk. Rengeteg sztori van benne, amelyek rávilágítanak a mindennapi élet hálózatos titkaira. Legjobb lesz, ha magát a szerzőt hallgatjátok meg a Mindentudás Egyeteme előadójaként.
Tetszik, hogy Bessenyei részben a reformpedagógiák folytatásaként értékeli a hálózatalapú tanulást, hiszen a tanuló-központúság és önállóságra nevelés a jelszavuk. Az iskolátlanítás legjelesebb képviselője, Ivan Illich azt javasolja, hogy társadalmasítuk újra az oktatást, vagyis a formális iskolarendszert meghaladva az egyének tanuljanak az életből, a kortárs-csoportoktól és az idősebbektől, kritikai reflexióval, önszervező módon. Akkoriban azonban nem volt még meg a megvalósításhoz szükséges technikai háttér. Castells szerint az információs kor alapparadigmája, hogy a hálózatosodás és az áramlások tere uralkodik a helyek történetileg konstruált tere fölött, vagyis a kőintézményekből a tanulási folyamatok fokozatosan áttevődnek az információs technológiák által támogatott, decentralizált, önszerveződő hálózatokba. A folyamat vezérlő elve a közösen meghatározott kimeneti célokban rejlik, vagyis a tanulás kimenetközpontú, output-orientált. Ez a modern felfogás nagyban összecseng számos pedagógiaprofesszorunk tanításával a tanulóközpontú oktatásról. Fontos tehát, hogy a hálózat decentralizált legyen, vagyis ne csak a tanár álljon a középpontban, hanem a tanulók között is elegendő számú kapcsolat létesüljön, hiszen a hálózat megtartó ereje a gyenge kapcsolatokban rejlik. Erről Csermely Péter írt sokat.
A hálózatelméleti bevezetés után következzenek azok a gyakorlati megfontolni valók, amik azt bizonyítják, hogy a konnektivizmus igenis tanuláselmélet. A web2.0 tudatos használatával paradigmaváltás következik be, az internet tehát nemcsak arra jó, hogy kinyerjük az információt. A tudást nem lehet csak olvasás útján megszerezni, megosztással tudok igazán elmélyülni egy-egy területen, és az írással, rendszerezéssel hozom létre a saját tudásomat. Ennek a tudásépítésnek a leghatékonyabb módja a kommunikáció egy online közösségben. A hálózatalapú tanulás 9 elvét (vagyis a konnektivizmus előnyeit) magyarul szintén Kulcsár Zsolt írja le. Amit ezek közül nagyon igaznak és sokatmondónak érzek, hogy a közösségi tanulásban a vélemények különbözősége formálja az egyéni gondolkodásmódot.
A szemléletmód megváltozását, az új attitűdöt tettek kell, hogy kövessék. A tudásalapú munkához gyakorlati tanácsokat is találunk Kulcsi blogjában. A tudáshoz tehát 3 lépés ismétlésével jutunk el: 1. olvasás, 2. alkotás (írás) és 3. megosztás. Az első lépésben fontos, hogy mindig olyat olvassunk, ami éppen érdeklődésünk középpontjában áll, különben nem fogjuk megjegyezni. Az olvasottak hosszútávú beépítését a folyamatos asszociáció és ismétlés teszi lehetővé. Izgalmas módszernek tűnik számomra a sprintekben való olvasás, amit szeretnék is kipróbálni a szakdolgozatírásnál. A második lépésben azt ajánlja, hogy rendszerezzük az olvasottakat (akár a delicious és a google notebook segítségével), és ágyazzuk őket egy tágabb kontextusba, hogy fel tudjuk fedezni és fedeztetni az összefüggéseket és átfedéseket. Ennek módja például egy tanulmány, könyv vagy szakdolgozat (elméleti részének) megírása. A harmadik lépés mottója, hogy minél többet osztasz meg, annál többet profitálsz a közösségből. Ha ugyanis azt vesszük, hogy a hálózatban te egy pont vagy, a megosztásaid pedig az élek, akkor annál fontosabb vagy a rendszerben, minél több szálon kapcsolódsz hozzá/benne. Kedvenc ide tartozó mondásom: „A tudásomat a barátaimban tárolom.”
Ez azt jelenti, hogy ismerem a határaimat, és tudom, hogy mikor kihez érdemes fordulnom, ha elakadtam. A saját életemben ezeket a személyeket referenciaembereknek hívom: ők formálják az egyéni gondolkodásmódomat és bármikor kisegítenek a "szakterületükön". Persze ilyen értelemben igaz az a mondás is, hogy "a google a barátom".
Források:
Barabási Albert-László: Behálózva.
Bessenyei István: Tanulás és tanítás az információs társadalomban - e-learning 2.0 és a konnektivizmus, 2007. http://www.ittk.hu/netis/doc/ISCB_hun/12_Bessenyei_eOktatas.pdf
Csermely Péter: A rejtett hálózatok ereje.
Forgó Sándor: Az új média és az elektronikus tanulás. Új Pedagógiai Szemle. 2009/8-9. 94.
Kulcsár Zsolt: A hálózatalapú tanulás
Nyíri Kristóf: Bevezetés. Az információs társadalomtól a tudásközösségekig.
Wikipédia: Hálózatalapú tanulás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése